Itt látható az első európai Kia

2006.07.19. 10:01

Egyelőre az új kompakt modell nevét sem árulták el, bár a bemutatóig már csak néhány hónap van hátra. Egyelőre a gyáriak is csak a típus kódját használják: ED néven emlegetik az autót, ami a Kia szerint a European Design, azaz európai tervezés kifejezés rövidítése, és arra utal, hogy a típus fejlesztésekor kontinensünk lakóinak igényeit vették figyelembe elsősorban.


A képeken látható autó nem igazán meglepő, gyakorlatilag az év elején bemutatott cee'd tanulmány gyártásra érett változatáról van szó. Csak a drága, vagy túlzottan szokatlan formatervű alkatrészektől szabadultak meg – ilyenek voltak például az első fényszórók, vagy az óriási kerekek –, de az autó arányait változatlanul hagyták. Megmaradt a 4,2 méteres hosszhoz képest feltűnően hosszú, 2,65 méteres tengelytáv, a hosszú első,


és rövid hátsó túlnyúlás és a csúcsára állított háromszög formájú harmadik oldalablak a hátsó ajtók mögött. Így a Kia autója így egész karakteres maradt annak ellenére is, hogy most már a márka jellegtelen egyenarcát viseli. A motorválasztékról egyelőre annyit árultak el, hogy 1,4, 1,6 és 2 literes benzinmotorokból, illetve egy új fejlesztésű, 1,6 literes turbódízel motorból áll majd.

A típus hivatalos bemutatóját szeptember 28-án, a Párizsi Autószalonon tartják, a forgalmazás pedig decemberben indul Európa-szerte. Később két másik változat is érkezik, a kombi jövő szeptemberben, a háromajtós pedig jövő decemberben. Az ED lesz az első típus, amelyet a Kia szlovákiai üzemében készítenek.