Sikeres volt a DieselMax első tesztje

2006.07.25. 12:35


Galéria - kattintson a képre

Korábban már beszámoltunk arról, hogy a neves traktorgyártó JCB a dízelmotoros sebességi világrekord megdöntésére készül. A hétvégén a Királyi Légierő witteringi repülőterén megkezdték a JCB DieselMax első tesztjeit, a volánnál a korábbi többszörös rekorder, Andy Green vezényletével. A technikusok előkészítették a járművet, majd karosszéria-burkolatai nélkül a 2,5 km hosszú kifutópályára tolták. Egy JCB Fastrac nagysebességű traktor 50 km/h-ra gyorsította a járgányt, majd Andy Green húzott egyet a kormány mögé helyezett váltókaron, és könnyű gyorsításba kezdett az autóval. A mérnökök a telemetria adatai alapján úgy látták, hogy a masina finoman, gond nélkül működik, és Green is lelkes volt, hogy az autó nagyon könnyen vezethető, és már kis gázadásra is brutális erőkifejtéssel válaszol.
Eredetileg három futást terveztek, de az eső az első után felmosta a pályát, így fel kellett függeszteni a tesztelést. A következő feladat most, hogy minél több kilométert menjenek a DieselMaxszal a bonneville-i csúcskísérlet előtt. A két darab, egyenként 750 lóerős és 1500 Nm körüli JCB444-LSR turbódízel motorhoz úgy kalibrálták a végáttételt, hogy az autó már a witteringi kifutópályán is elérhesse a 200 mérföld/órás (320 km/h) sebességet. A rekordkísérletet augusztus végére tervezik, addig biztosítani kell, hogy minden részegység tökéletesen, hiba nélkül működjön.