Új európai Suzuki kisautó a láthatáron

2006.08.14. 10:02

Párizsban még csak tanulmányként láthatjuk a Splash néven emlegetett típust, bár a gyártó is beismeri, hogy ez az autó már igen közel áll a későbbi szériagyártmányhoz.

Méretei alapján új típus leginkább az Ignis helyére pályázhat a Suzuki modellpalettáján. A két típus tengelytávja egyformán 2,36 méter, és a Splash 3,78 méteres hossza illetve 1,65 méteres magassága is csak néhány milliméterrel haladja meg az Ignis megfelelő adatait. Az újdonság 1,78 méteres szélessége ugyanakkor jóval tágasabb belső teret ígér. A méretektől eltekintve azonban nem is hasonlít egymásra a két autó. A Splash nem örökölte az Ignis ódivatú, terepjárókat idéző arányait, inkább a Swiftre emlékeztet minimális hátsó túlnyúlásával és hosszú orrával, bár annál jóval magasabb, és jóval merészebb formavilágú. A tanulmány orrába egy új fejlesztésű 1,2 literes, 16 szelepes benzinmotor, és négysebességes automata váltó kerül, és a Suzuki szerint az autó öt személy szállítására is alkalmas.

A sajtóközleményből az is kiderül, hogy a Splasht afféle jolly jokernek szánják. Azt szeretnék, ha korosztálytól és életstílustól függetlenül szinte bárkinek megfelelne, akár városi használatra, akár hosszabb utazásokra, bár méretei, és várható teljesítménye alapján ez is csak egy újabb kisautónak tűnik a sok közül.