A kínaiaké lesz a Rover márkanév

2006.08.15. 13:54

Az összeomlott brit autógyártóból már csak ez az egy darabka maradt Európában, konkrétabban a BMW-nél. A német gyártó ugyanis megtartotta magának a Rover márkanév használatára vonatkozó jogokat, és az MG-Rovernek csak bérbe adta azokat, persze jelképes összegért.

Most azonban beleegyeztek, hogy a márkanevet is eladják az egykori Rover típusok gyártási jogait és összes tervét birtokló Shanghai Automotive-nak. A brit sajtó szerint a Rover név használati jogaiért úgy 16 millió eurót kap a BMW a kínaiaktól. Így már semmi akadálya, hogy a Shanghai Automotive is előálljon saját Rover-változatával: úgy tudjuk, a Rover 75 felújított változatán dolgoznak, amelyet egy-másfél éven belül mutatnak be.

Ugyanakkor egy másik kínai cég, a Nanjing Automobile is hasonló típusokon dolgozik: ők annak idején az MG-Rover gyártóbázisát, és az ott porosodó szerszámokat vásárolták meg és vitték haza, a még mindig jól csengő MG márkanévvel együtt, és bár még ők is a fejlesztés stádiumában tartanak, szintén egy-másfél éven belül várható saját gyártású, átalakított típusaik bemutatása.