III. Magyar Driftnap Kecskeméten

2006.09.07. 18:44

Szeptember 9-én, szombaton ismét a kilinccsel előre autózásé lesz a főszerep a kecskeméti gokart pályán. Akik voltak már ilyen versenyen, azok tudják, miről szól a DRIFT, és bizonyára újra eljönnek. Akik még nem, azok semmiképp ne hagyják ki a kínálkozó lehetőséget!

A hétvégi eseményt a szervezők már a jövőre induló magyar bajnokság főpróbájának szánják, így ezúttal a japán D1 Grand Prix sorozatból átvett szabályok szerint zajlik majd a verseny. A versenyzők most is két fordulóban mérhetik össze tudásukat, de a legjobb 16 lehetőséget kap rá, hogy Tsuiso csatára, azaz páros driftre hívja ki valamelyik vetélytársát. Ezúttal néhány néző is belekóstolhat a driftelés örömeibe: az első ötven bátor jelentkező az élmezőnybe tartozó pilóták valamelyikével két éles kört tehet meg. A drifttaxira rendezvény napján a szervezőknél lehet jelentkezni, a viteldíj 2000 Ft.

A kapunyitás reggel 9-kor lesz, a délelőtt a gépátvétellel, szabad edzésekkel és a résztvevők felvonulásával telik majd, a versenyek pedig déltől este 6-ig tartanak. A III. Magyar Drift Nap pontos programja, és az eseménnyel kapcsolatos egyéb információk a drifter.hu oldalon tekinthetők meg.