Kémfotón a hosszabbik Mini

2006.09.08. 16:21

Miközben a tanulmányautóval fárasztotta a közönséget több mint egy évig, a BMW szép csendesen fejleszti a Mini hosszabbik változatát. Ezúttal egy olvasónktól kaptunk egy képet az egyik tessék-lássék álcázott próbapéldányról, amelyet Frankfurt mellett, az A3-as autópályán, a dugóban sikerült lencsevégre kapnia. A fotón jól látható, hogy az autó tengelytávja, és hátsó túlnyúlása is hosszabb, mint az alapváltozatoké, a tető két szélén végigfutó bordák pedig alighanem valamiféle tetőcsomagtartó alapjául szolgálnak. Érdekes a tanksapka mellett húzódó függőleges ragasztócsík, amely akár azt is jelenthetné, hogy az első ajtók mögött kis kiegészítő ajtókat alakítottak ki, bár erre semmi más nem utal a képen. Sajnos azt pontosan még nem tudjuk, hogy a hosszabbik Mini mikor és milyen néven kerülhet forgalomba, de a felületes álcázás, és az a tény, hogy a típust már nap közben tesztelik, arra enged következtetni, hogy a bemutatóra már 2007-ben sor kerülhet.