Logan New Collection: Dacia ünneplőben

2006.09.15. 10:41

Valószínűleg olyan sokan mondták, milyen jó autó lehetne a Dacia Logan, ha egy picit igényesebb kidolgozású volna, hogy a Renault-nál is megérezték, tenniük kell valamit. Valahogy így születhetett meg a Logan New Collection, amely egy erősebb motorral, sok apró, de annál hasznosabb fejlesztéssel, egy új felszereltségi szinttel, és persze ennek megfelelő árral igyekszik megnyerni a korábbi fanyalgókat.


Galéria - kattintson a képre

A Logan legborzasztóbb része eddig a belseje volt. Gyakorlatilag nem volt olyan felület, amelyhez szívesen értünk volna hozzá, bár a nevetségesen alacsony ár miatt így is sokan megbocsátották ezt a hiányosságot. A New Collectionben viszont új kárpitanyagokat, új padlóburkolatokat és új váltógombot kapott, sőt, akinek ez is kevés, az a Prestige fantázianevű csúcsmodellel új ajtóbelsőket, alumínium-utánzatú díszítéseket, ezüstszín hátterű műszereket, bőr bevonatú kormányt, illetve váltógombot is kaphat. Így a Dacia-tulajdonosoknak sem kell feltétlenül az esztelen spórolás káros mellékhatásaival szembesülniük, ha az autójukba ülnek. A minőség javításán kívül a New Collection felszereltségén is javítottak egy keveset. Adnak hozzá egy levehető előlapos Blaupunkt hi-fit, amely igény szerint kazettás, CD-s, vagy CD-s és mp3-lejátszós kivitelben is megrendelhető. A Lauréate felszereltségű modellekben ráadásul egy új tárolórekeszt is kialakítottak a középkonzolon.


Galéria - kattintson a képre

A Logan New Collection típus külsején is látható néhány kisebb fejlesztés. Ilyen a gombbal nyitható csomagtérajtó, a karosszéria színére fényezett hűtőrács, Ambience felszereltségtől az átlátszó hátsó lámpabura, a Lauréate szinttől járó hátsó spoiler, valamint az extraként rendelhetők új, 15 hüvelykes keréktárcsák, és a négyféle új választható szín. Ezen felül a Prestige kivitel teljes egészében az autó színében pompázó lökhárítókat, kilincseket és oldalsó koptatócsíkokat kap, sőt, még a külső tükörházakra is jutott egy-egy színre fényezett betét.


Galéria - kattintson a képre

A Logan Prestige persze nemcsak az élhetőbb belső és az egyszínű külső miatt lehet érdekes: ebbe a változatba az eddigieknél jóval korszerűbb és erősebb motor kerül. Az 1,6 literes, 16 szelepes, négyhengeres a maga 105 lóerős csúcsteljesítményével és 148 Nm-es maximális forgatónyomatékával drágább modellekben legfeljebb jó átlagos motornak számítana. A Loganban nagy előrelépést jelent, hiszen ezzel már Nyugat-Európában is könnyedén tartható a forgalom ritmusa. A Prestige a maga kategóriájában egész dinamikusnak tűnik a gyári adatok alapján: 10,2 másodperc alatt éri el a 100 km/h-s tempót, és akár 183 km/h-val is haladhat, miközben a fogyasztása átlagosan 7,1 liter 100 kilométeren. Az új motorhoz új váltó is jár, a JH jelzésű szerkezet ugyan csak ötsebességes, viszont a gyár ígérete szerint precízebben kapcsolható, mint az eddig használt sebességváltók.

A jobb minőségnek persze ára van. A Logan New Collection legegyszerűbb változata 7600 euróba kerül, a Prestige kivitelű csúcsmodellért pedig 10 590 eurót kérnek. Úgy néz ki, az új változatok ára Magyarországon 1,999 és 2,799 millió forint közt lesz. A New Collection a Renault sajtóközleménye szerint már most is megrendelhető a Dacia-kereskedésekben.