Három új típust tervez a Lotus

2006.09.22. 10:15

Az új Esprit késni fog, de előtte két másik típust is bemutat a brit gyártó.

A nyilvánosságra hozott tervek szerint elsőként malajziai anyacége, a Proton számára készít egy nagyteljesítményű típust a Lotus, amelyet 2008 májusában lepleznek le. Ez után nem sokkal, 2008 decemberében egy közepes, méreteiben és teljesítményében az Elise-Exige modellpáros és az Esprit közé illeszkedő Lotus sportkocsi-sorozatot mutatnak be. Csak ezek után, 2009 decemberében érkezik a várva várt Esprit, a hivatalos indoklás szerint azért, hogy biztosan megfeleljen a piac igényeinek. Korábban úgy tűnt, a Lotus új szupersportkocsija már egy évvel korábban piacra kerülhet, de alighanem túl sok lett a fejlesztőmérnökök munkája, így 2008-ra nem készült volna el a típus.

Mike Kimberley, a Lotus csoport vezérigazgatója elmondta, hogy mindez egy ötéves üzleti terv része, amelyet nemrég fogadott el a cég igazgatótanácsa.