Vezetőváltás a Maserati élén

2006.09.27. 10:49

Karl-Heinz Kalbfell távozik a Maserati vezérigazgatói posztjáról, a helyét Roberto Ronchi, a Fiat korábbi flottafejlesztési igazgatója veszi át.

A hivatalos közleményben annyi szerepel indokként, hogy Kalbfell új elfoglaltságot talált magának, bár valószínűbb, hogy a háttérben a német szakember és a Fiat vezetése közti véleménykülönbségek húzódnak meg. Úgy tudjuk, Kalbfell, aki korábban a BMW-féle Rolls-Royce első vezérigazgatójaként szerzett magának nevet, nem értett egyet azzal a tervvel, amely összemosná a határvonalat az Alfa Romeo és a Maserati típuspalettája között, bár a Fiat vezetői épp ezt szeretnék, azért, hogy a Maserati modelljei az Audi, a BMW és a Mercedes drágább típusainak vetélytársai lehessenek. "A Maseratit jelenleg olyan csúcsgyártónak ismerjük, mint a Ferrarit, a Lamborghinit vagy az Aston Martint. A termékeink ára azonban nem tükrözi ezt a fajta presztízst" - mondta erről Kalbfell.

Utódja, Roberto Ronchi, aki 2002 és 2005 között kereskedelmi igazgatóként dolgozott már a Maseratinál, folytatja a megkezdett programot, amelyben a jövőre bemutatkozó új GT Coupé és Spyder mellett számos, Alfa Romeo technikán alapuló típus szerepel.