Kis Maybach helyett nagy Mercedes?

2006.10.13. 17:18

Miután a Rolls-Royce bejelentette, hogy a Phantomnál kisebb típus fejlesztésébe fogott, a legnagyobb vetélytárs is nyilatkozott ugyanebben a témában.

Dieter Zetsche, a DaimlerChrysler elnöke ugyan csupán annyit mondott, hogy keresik a módját, hogyan tölthetnék be a legdrágább S600-as Mercedes és a legolcsóbb Maybach között tátongó űrt. „Bőven volna hely egy új típusnak, de még azt is el kell döntenünk, hogy egy nagyobb Mercedest, vagy egy kisebb Maybachot készítsünk” - mondta Zetsche, majd gyorsan hozzátette, hogy egyelőre egyáltalán nem érzik sürgősnek a döntést.

Egyes elemzők szerint a Maybach bevezetése nem volt átgondolt lépés a DaimlerChrysler részéről, mivel a háború előtti időkből előásott luxusmárka elsősorban Németországban ismert, a világ többi részén sokkal élesebben él az 1960-as évek luxus-Mercedesének, a pápákat, államfőket és sztárokat fuvarozó 600 Pullmannak az emléke.