Három új kétajtóson dolgozik a Maserati?

2006.10.18. 11:01

Állítólag két sportkocsi és egy nagy luxuskupé tesztelése folyik. Egyelőre csak annyi szivárgott ki a cég terveiről, hogy a Spydert felváltó nyitott kétüléses mellett még két típus kifejlesztésén dolgoznak. Az egyik egy összecsukható keménytetős, négyüléses túrasportkocsi, amely nagyobb, mint a jelenlegi GT Coupé. A másik egy még tekintélyesebb méretű, 2+2 üléses kétajtós kupé, amely a Quattroporte alapjaira épül. Ez utóbbi típus a Mercedes CL és a 6-os BMW kupé legerősebb változatainak ellenfele lesz. A spekulációk szerint ez utóbbi modell jelenhet meg elsőként, majd a kétüléses roadster érkezhet meg, a négyüléses kupé-kabrió viszont még csak a fejlesztési folyamat elején jár, így ezzel várhatóan csak az évtized végén találkozhatunk. Valószínű, hogy az új modellekben már találkozhatunk a Maserati jól ismert, 4,3 literes V8-asának 4,7 literes utódjával, amely állítólag akár 500 lóerő feletti teljesítmény leadására is képes.