Ilyen lesz a Bentley Havana kupé

2006.11.07. 09:53

A képen állítólag már a Bentley új luxuskupéja látható, amely az Azure kabrió zárt változataként jövő tavasszal mutatkozhat be. Az autó műszaki szempontból nem különbözik a régebbi Rolls-Royce modelleken alapuló Arnage sorozat legerősebb változataitól.

Az 5,4 méter hosszú és nagyjából 2,5 tonnás szerkezetet a klasszikus 6,75 literes V8-as motor 460 lóerős, és 875 Nm nyomaték leadására képes biturbó változata mozgatja majd, nem is akárhogyan. Az előzetes becslések szerint az autó 6 másodperc alatt érheti el a 100 km/h-t, és persze könnyedén eléri az elektronikusan beállított 250 km/h-s végsebességet. A négyszemélyes kupé természetesen minden elérhető luxusfelszerelést megkap majd, de ez el is várható, hiszen az ára bőven 200 ezer font, azaz napi árfolyamon számolva 78 millió forint felett lesz.

A típust várhatóan a 2007-es Genfi Autószalonon láthatjuk először élőben, de úgy tudjuk, az első példányok csak 2008-ban készülhetnek el, mivel a Bentley a crewe-i üzemének túlterheltsége miatt képtelen korábban elkezdeni a gyártást.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.