Alfa 147 és GT önzáró differenciálművel

2006.11.15. 10:59

Megjelent az első két szériamodell, amelybe beépítik a Q2 fantázianevű szerkezetet. Az Alfa Romeo szerint az összkerékhajtás olcsóbb alternatívája a Torsen rendszerű, mechanikus önzáró differenciálmű, amelyet egyelőre kizárólag az 1,9 literes, 150 lóerős JTD dízelmotorral kínálnak az 147-es és a GT típusokban.


Galéria - kattintson a képre

A versenysportban és az erősebb, hátsókerék-hajtású utcai autókban meglehetősen gyakori önzáró differenciálmű lényegében a teljesítmény útra vitelét teszi hatékonyabbá kanyarban, illetve egyenlőtlen tapadási viszonyok között úgy, hogy megakadályozza az egyik hajtott kerék kipörgését a másikhoz képest. Ugyanakkor a négykerék-hajtáshoz hasonlóan ez az eszköz is csökkenti a hajtáslánc hatásfokát, és az első kerekeken alkalmazva csökkenti az autó fordulékonyságát, így csak erősebb motorokkal éri meg használni, és áthangolt futóművet igényel. Az Alfánál nyilván ezért készítettek külön Q2 változatokat, de ha már nekiálltak foglalkozni az autókkal, egyéb módosításokkal is igyekeztek feldobni az összképet.

A 147-es és a GT így kapott nagyobb, külön ehhez a sorozathoz tervezett keréktárcsákat, ezüstszínű tükörházakat, hátsó spoilert és krómozott kipufogóvégeket, valamint belül bőrkárpitozást és alumínium díszítőelemeket a Q2 logó mellé. Az Alfa Romeo ígérete szerint később más típusokból is készülnek majd Q2-változatok.