Bemutatták az új Jordant

2001.01.17. 17:32

 
   

Tegnap mutatkozott be hivatalosan az EJ11 nevű F1 versenyautó. A citromsárga torpedó látványos megújuláson esett át a tavalyi modellhez képest. A legfontosabb változás a motor környékén történt, a meglehetősen koros Mugen motort gyári Honda váltotta fel, amely jóval könnyebb, és kisebb elődjénél. Ugyanakkor a karosszéria is sokat változott, az előd szögletes vonalait jóval lágyabb, áramvonalasabb forma váltotta fel, így az összhatás jóval karcsúbb. Feltűnő változás a nagyon magasra húzott, egyenes orrszekció is. Az újszerű koncepcióért nagyrészt Mark Smith felelős, aki épp két hete mondott fel a silverstonei csapatnál, hogy korábbi főnökét, Mike Gascoynet követve a Renaultnál kössön ki. Egyedül a pilóták személye maradt változatlan, a két versenyautóban továbbra is Frentzen és Trulli foglal majd helyet, míg a tesztpilóta a BARnál feleslegessé vált Zonta lesz.