Kínaiakkal pereskedne a Fiat

2006.12.13. 12:03

Az olaszok fontolgatják, hogy jogi úton szereznek elégtételt a Great Wall Motorstól, amiért az ügyes másolatairól ismert cég nemrég bemutatott egy, a Fiat Pandához hasonló kisautót.

A hasonlóság persze nem volna elég, hiszen a Great Wall Peri orra inkább egy Toyotáéra emlékeztet, és a kínaiak nagyon sok más részleten is változtattak annyit, hogy nehéz legyen belekötni, de a Fiat szerint a kínai kisautó ajtóinak belső szerkezete egy az egyben megegyezik a Panda megfelelő alkatrészeivel. A Fiat nyilván ezzel sem foglalkozna, ha a Great Wall nem szeretné hamarosan Európában is elkezdeni a kiskocsi forgalmazását. A per ötletéből nyilván akkor lesz valami, ha a Peri megjelenik Európában, és elkezdi közvetlenül veszélyeztetni a Panda eladásait.

A Great Wallt nemcsak a Fiat gyanúsíthatja azzal, hogy elorozta egy típusának formai jellegzetességeit. A kínai cég ugyanis a Peri mellett két másik személyautót is bemutatott nemrég, amelyek a Toyota két típusának, az Istnek és a Bb-nek az indigómásolatai. Emellett a gyártónak korábban a Nissannal is volt már hasonló afférja, és legkorszerűbb külsejű terepjárója, a Hover is egy japán típus, az Isuzu Axiom vonásait viseli magán.