Tárgyalásban a Toyota és a Ford

2006.12.27. 09:29

Alan Mulally, a Ford ügyvezető igazgatója Japánba utazott a hét végén, hogy tető alá hozzon valamiféle együttműködési megállapodást a Toyotával.

A részletekről egyelőre keveset tudunk, bár annyi biztos, hogy a Ford válságmenedzsere a Toyota vezérigazgatójával, Fujio Choval is tárgyalt. Japán lapértesülések szerint az amerikai delegáció a jelenlegi, meglehetősen korlátozott kooperáció kibővítésére tett ajánlatot. A két autógyártó óriás eddig elsősorban környezetbarát technológiák fejlesztésében működött együtt: a Ford egyes típusaiban a Toyota hibrid hajtásláncát alkalmazzák, míg a japánok a hidrogénüzemű belsőégésű motorokkal kapcsolatos amerikai fejlesztések iránt érdeklődtek.

Ha Mulally és csapata sikerrel jár, akkor elképzelhető, hogy a két cég közös alkatrészbeszerzéssel, sőt, talán közös modellfejlesztéssel kölcsönösen tovább csökkentheti egymás költségeit. A tárgyalássorozat állítólag Januárban folytatódik, és akkor talán már a konkrét tervek közül is megismerhetünk néhányat.