Ilyen lesz az Opel Corsa OPC

2007.01.03. 14:23

Csaknem három hónap múlva, a Genfi Autószalonon mutatkozik be a sportos kisautó, de a GM Europe már most nyilvánosságra hozott róla néhány képet és lényegesebb adatot.


Galéria - kattintson a képre

A Corsa OPC-be ugyanaz az 1,6 literes, négyhengeres turbómotor kerül, amellyel már a Meriva sportváltozatában is találkozhattunk, de az Opelnél időközben találtak benne még néhány lóerőt. Így a Corsába már a 192 lóerős változat kerül, amely alaphelyzetben 230 Nm csúcsnyomatékot ad le, de padlógáznál rövid ideig 260 Nm-t is kiizzadhat magából. Ekkora erőtől a kissé elhízott négyméteres is megtáltosodik: a gyári adatok szerint 7,2 másodperc alatt gyorsulhat 100 km/h-ra, és elérheti a 225 km/h-s sebességet is. Ráadásul a Corsa OPC vegyes fogyasztása is meglepően kedvezőnek tűnik: az Opel 7,9 literről beszél 100 kilométerre.


Galéria - kattintson a képre

Az erősebb motorhoz persze komoly gyári tuningkészlet tartozik, ahogy azt már megszokhattuk az OPC modellek esetében. A külsőségeket elintézték egy igazán agresszív, szinte csak légbeömlőkből álló első, és egy hasonlóan látványos, diffúzoros hátsó lökhárítóval, egy érdekes, háromszögletű, középen kivezetett krómozott kipufogóval, némi oldalsó kötényezéssel és egy apró tetőspoilerrel a hátsó ablak felett, ahogy ebben a kategóriában manapság szokásos. A feltűnősködő megoldások bent is folytatódnak. A fényezés színe a kagylóülések kárpitozásán és a műszerfalon is megjelenik, fémszínű és csillogó fekete díszítőelemek között.


Galéria - kattintson a képre

A lényeg azonban nem látható, csak érezhető, a futóművet és a fékrendszert is alaposan áthangolták. Merevebbre cserélték a hátsó futómű lengőkarjait összekötő csatolóelemet, a rugókat és az első kanyarstabilizátort, valamint növelték a lengéscsillapítók csillapítását, így az autó hasa 10 mm-rel közelebb kerülhetett a talajhoz. Az autót elöl 308, hátul pedig 264 mm átmérőjű belső hűtésű féktárcsák lassítják, és hogy ezek gond nélkül elférjenek, 17 hüvelykes keréktárcsákat, valamint 215/45-ös gumiabroncsokat szerelnek a Corsa OPC-re. Sőt, a nagykerék-mániások 18 hüvelykes felnikkel és 225 mm széles gumikkal is megrendelhetik a típust.

A Corsa OPC az Opel ígérete szerint nem sokkal a genfi bemutató után, még 2007 tavaszától lesz kapható a kereskedésekben, így már csak egy kérdés maradt: vajon mennyibe fog kerülni?