Óriáskombi készülhet a Volvónál

2007.01.18. 13:43

A Ford svéd leányvállalata a kombik és szabadidőautók irányába bővítené típusválasztékát. A tanulmányként nemrég bemutatott XC60-as már biztosan piacra kerül, igaz, csak 2009 elején, de a gyártó terveiben a paletta további bővítése szerepel.

A Volvo ügyvezető igazgatója, Steven Armstrong egy interjú során elárulta, hogy két típus megvalósításának lehetőségeit mérlegeli a cég vezetése. Az egyik egy, az XC60-asnál is kisebb szabadidőautó volna, amely méreteiben az S40 és a C30 típus közé esne, a másik viszont egy igazi óriás, a V90 néven emlegetett kombi. Ez utóbbi a 2003 tavaszán bemutatott VCC tanulmányra emlékeztetne. Nagyobb lenne, mint az S80-as, és tágasabb, mint bármelyik jelenleg gyártásban levő kombi típus. Ugyanakkor a cég termékfejlesztési alelnöke, Lex Kerssemakers arra hívta fel a figyelmet, hogy a két újabb típus kifejlesztése és gyártása meghaladhatja a Volvo lehetőségeit. „Nagyon szeretnénk, ha sikerülne mindezt véghezvinni, de realisztikusnak kell lennünk. Egy olyan kis szervezet, mint a mienk, hamar elérkezhet képességei határaihoz” - nyilatkozta Kressemakers.

Az óriáskombik gyártása nem idegen a Volvo hagyományaitól. A 145-ös és 245-ös típusai a maguk idejében a világ, de legalábbis Európa legnagyobb csomagterű és leghosszabb kombijai közé tartoztak.