Újraindul az MG gyártás Angliában

2007.02.01. 13:06

A Nanjing Auto bejelentette, hogy kész beindítani az MG-TF sportkocsi gyártósorait Longbridge-ben.

A kínai cég állítása szerint már csak néhány kisebb előkészítő lépés van hátra, így a korábbi ígéretükhöz híven a hó végén megindulhat a tényleges termelés. A tervek szerint évente mintegy hatezer TF-et gyártanak majd az MG-Rover egykori bázisán, így – bár a tömegmodellek gyártását Kínába költöztették – mintegy 250 egykori Rover-dolgozó visszakaphatja az állását.

Közben Kínában is sikerült felállítani a gyártósorokat, amelyeken állítólag már el is kezdődött a próbaüzem, így az első kínai gyártású MG modellek várhatóan március végétől kerülhetnek forgalomba, míg az Angliában gyártott sportkocsik forgalmazásának beindítása májusra várható.