Elkészültek az első önálló Scion kisautók

2007.02.09. 11:22

A Toyota fiataloknak szánt márkája elvágta a köldökzsinórt, amely az anyacég japán választékához kötötte. Az xB második generációja és az egykori xA-t felváltó xD is önálló típusnak tekinthető, bár műszaki szempontból közeli rokonai a japán cég többi kisautójának.


Galéria - kattintson a képre

A Scion xB első generációja a Japánban forgalmazott Toyota bB balkormányos változata volt. 1,5 literes motorjával és kompakt méreteivel túl kicsinek tűnt az Amerikában futó többi autóhoz képest, de a praktikus dobozforma, az elfogadható ár és a gazdag felszereltség egész sikeressé tette az első autójukat fogyasztó tizenévesek körében. Az új xB azonban már az amerikai piac elvárásai alapján készült. A szögletes alapforma ugyan megmaradt, de az új típus jóval nagyobb, mint az elődje volt, és méreteihez képest hatalmas, 2,4 literes, 158 lóerős motort kapott, ugyanazt, amely a Toyota Camry alapváltozatát is hajtja.


Galéria - kattintson a képre

Az alacsony vételár persze itt is szempont volt, ezért csupán öt sebességes kézi váltót vagy négysebességes automatát szerelnek az új xB-be. Az elődmodellhez hasonlóan az új dobozautót is rendesen felszerelte a Toyota. IPod-kapcsolattal ellátott Pioneer hifi, légkondicionáló, valamint menetstabilizáló és kipörgésgátló elektronika tartozik már az alapkivitelhez is, hogy csak a legfontosabbakat említsük.


Galéria - kattintson a képre

A kisebbik új Scion, az xD a Japánban forgalmazott Toyota ist típuson alapuló xA-t váltja fel. Ez a típus is megőrizte elődje sportos karakterét, de szintén nagyobb és erősebb lett. Az xD is magas, tágas ötajtós, akárcsak az xB, de a formája sokkal lendületesebb, a belső tere valamivel szűkösebb, és a motorja is kisebb. Az autó az Európában és Japánban kínált Yaris/Vitz modell alapjaira épül, 1,8 literes, 128 lóerős négyhengeres benzinmotorja is ennek a típusnak a csúcsváltozatából származik. Az xD ugyanazokat a váltókat kapja meg, mint az xB – egy ötsebességes manuális és egy négysebességes automata alkotja a választékot –, és a két autó felszereltsége is csaknem azonos.

A Scion márkát csupán öt éve alapította a Toyota, és az első néhány évet egyértelműen próbaidőnek szánták, alig módosított japán belpiaci Toyota típusokkal szondázták a vásárlói igényeket. Az új márkanév azonban így is elég sikeresnek bizonyult, így a japánok láthatóan rákapcsoltak. Az új xB és xD típusok már kifejezetten az amerikai fiatalok igényeihez igazodnak, és nincs okunk kételkedni benne, hogy hamar slágertermék lesz belőlük.