Genfben leplezik le a kombi VW Golfot

2007.02.26. 13:50

Több mint három évvel a csapott hátú változat bemutatása után végre megérkezett a Golf kombi változata.


A típusváltozat szerint a Variant jelzést viseli, és az első adatok alapján meglehetősen tágas. Igaz, csak öt üléses, de a 360 mm-es hossznövekedésnek köszönhetően 690 literes csomagteret kínál, lehajtott hátsó üléstámlákkal pedig 1,55 köbméter csomag szállítására is alkalmas, azaz nagyobb rakteret kínál, mint legtöbb vetélytársa, vagy éppen házon belül a Golf Plus.


A formaterv elölről maradt a régi, viszont érdekes, hogy a Variant hátulról még csak nem is emlékeztet a testvéreire. A hátsó lámpák inkább mintha egy Mercedesről szöktek volna, és a hátsó ajtó arányai is teljesen mások, mint amit a rövidebb Golfokon megszoktunk.

Egyelőre nem tudunk róla, hogy a karosszéria kialakításától és a hátsó futómű hangolásától eltekintve más különbség is lenne a Variant és a többi Golf között, de ha mégis, azt hamarosan megtudhatjuk, hiszen a bemutató március második hetében, a Genfi Autószalonon lesz.