Riley XR-3: dízel-hibrid három keréken

2007.03.21. 16:08

A Riley Enterprises nevű kis cég szupertakarékos kisautót tervezett. A kétszemélyes, háromkerekű szerkezet áramvonalas formájának és háromhengeres dízelmotorjának köszönhetően eleve igencsak spórolós, kb. 1,9 liter gázolajat fogyaszt 100 kilométeren. A hálózatról is tölthető akkumulátorok és a hátsó kerékagyba beépített villanymotor alkalmazásával viszont elvben akár egy literrel is megtehető ugyanekkora távolság.


Azt persze rég tudjuk, hogy az egyliteres fogyasztás lehetséges – több autógyár is készített már hasonló képességű prototípusokat –, a kérdés korábban is az volt, hogy mennyire használható, illetve megfizethető egy ilyen csodajármű. Az XR-3 ilyen szempontból nem tűnik valami eredményes kísérletnek. A felfelé nyíló ajtó és a háromkerekű elrendezés nem éppen helytakarékos, így a csomagoknak nem igazán maradt hely a két ülés, a két motor és az akkumulátorok mellett.

Valószínűleg maguk az alkotók is érzik, hogy a szériagyártásnak nem volna értelme, de mégis bíznak az Amerikában élő néhány százezer elhivatott környezetvédőben. Ezért építőkészletben fogják kínálni, amelyet megfelelő szerszámok, némi kézügyesség és sok-sok idő birtokában elvileg bárki összerakhat.