Felújítják a Hummer H2-est

2007.03.28. 12:33

Erősebb motort, új váltót és átdolgozott belső teret kap a legnagyobb polgári Hummer, külsőre azonban alig változik elődjéhez képest.


Galéria - kattintson a képre

Az egyetlen, első pillantásra is feltűnő részlet az átalakított, három nagy nyílással ellátott kartervédő lemez, amelyre állítólag a nagyobb teljesítményű V8-as hatékonyabb hűtése érdekében volt szükség. A régi, hatliteres nyolchengerest egy hasonló felépítésű, de újabb tervezésű, 6,2 literes, 393 lóerős motorral váltják fel, amely nemcsak erősebb és nyomatékosabb, de alumínium blokkjának és hengerfejének köszönhetően jóval könnyebb is, mint az eddig használt V8-as. Ráadásul a korábbi négysebességes automata váltó helyett egy jóval hatékonyabb hatsebességes kerül az autóba, ami elsősorban a fogyasztásnak tesz jót.


Galéria - kattintson a képre

Belül teljesen új műszerfal és ülések várják a leendő H2-vásárlókat, sőt, állítólag a harmadik üléssor szükségüléseit is teljes értékűekre cserélték. A komfortérzetet emellett alacsonyabb zajszinttel, a biztonságérzetet pedig borulásgátló funkcióval kiegészített menetstabilizáló elektronikával és függönylégzsákokkal próbálták javítani a General Motors szakemberei.

Az új Hummer csúcsmodell gyakorlatilag megkapta mindazokat a frissítéseket, amelyeket az alapjául szolgáló GMC és Chevrolet terepjárók, anélkül, hogy markáns karakteréből vagy kiváló terepjáró képességéből egy picit is feladtak volna.