Új orrot kap a Subaru B9 Tribeca

2007.04.04. 11:13

Az Imprezával egy időben a nagy egyterű is megszabadul a szárnyas mufftól .


Galéria - kattintson a képre

A Subaru igyekezete üdvözlendő, hiszen elsősorban az orrkialakítása miatt volt kifejezetten idétlen jelenség a Tribeca, de ugyanakkor nehezen érthető, hogy miért választottak szinte ugyanolyan hűtőmaszkot, amilyet a Chrysler is használ. A hűtőrács mellett a szokatlan, háromszögletű első lámpáktól is megszabadultak, így a Tribecából átlagos hétszemélyes szabadidő-autó lett. Most azonban nincs okunk háborogni az unalmas külső miatt: valószínűleg épp ez teszi majd eladhatóvá a típust.

Az átdolgozott orr-rész mellett szinte fel sem tűnik, hogy a hátsó lámpatesteket is kicserélték, és több más kisebb változtatást is elvégeztek a karosszérián. Az autó nem látható változtatásai közül az új hathengeres motor érdemel említést: a korábbi 3 literest egy 3,6 literes boxermotor váltotta fel, amelynek az adatait egyelőre nem ismerjük, de úgy tudjuk, nem csak erősebb, de takarékosabb is, mint az elődje volt.