Rövidíti a várólistáit a Ferrari

2007.04.10. 13:36

Manapság legalább másfél évet kell várniuk azoknak, akik új Ferrarira vágynak, de a cégvezetés elhatározta, hogy javít a helyzeten. A megoldás a gyártás ütemének gyorsítása, 5%-kal emelik a maranellói üzem termelését. A döntést elsősorban azért hozták, mert azt remélik, hogy az új piacokon, elsősorban Kínában vonzóbbá tudnák tenni a márkát a rövidebb várakozási időkkel. "Kína kulcsfontosságú a Ferrari jövője szempontjából. Ez az egyik olyan piac, ahol jelentős offenzívára készülünk" - mondta a sportkocsigyártó gazdasági igazgatója, Andrea Bozzoli. A cég a következő évek során új technikai centrumot épít Kínában, ahol egyebek között sofőriskola működik majd az új Ferrari-vásárlók számára.