Utód nélkül búcsúzhat a Jaguar X-type

2007.05.08. 09:55

Úgy néz ki, a brit luxusmárka egy lapra, az XF sikerére teszi fel a jövőjét, másik megfizethető árú nagy szériás modellt egyelőre nem fejlesztenek. Ez derült ki abból a riportból, amelyet a Jaguar ausztrál importőrének igazgatója a adott nemrég egy helyi szaklapnak.

David Blackhall szerint a Mercedes E osztállyal és az 5-ös BMW-vel egy kategóriába szánt XF többféle karosszériával, és a Jaguartól szokatlanul széles motorpalettával készül majd. A négyajtóson kívül várható kombi, és kétajtós kupé kivitel is, a motorpalettán pedig négyhengeresek is helyet kapnak az eddigi típusokban alkalmazott hat- és nyolchengeresek mellett. Blackhall ugyanakkor azt is elmondta, hogy az X-type utódlása egyelőre nincsen napirenden, így valószínű, hogy a Ford Mondeón alapuló típus utód nélkül tűnik el a Jaguar modellpalettájáról.


Galéria - kattintson a képre

A Ford az ezredfordulón még azt tervezte, az Audi, a BMW és a Mercedes közvetlen riválisává teszi a Jaguart, ezért is készítették el minden idők legolcsóbb, és legkisebb Jaguar szedánját, az X-Type-ot. A típus azonban nem lett elég sikeres. Az eladások az eredeti tervekben szereplő több mint 100 ezer autó felét is alig haladták meg, viszont a viszonylag szűkös, elsőkerék-hajtású típus nem tett igazán jót a Jaguar hírnevének. Ráadásul a Ford időközben megvette a Volvót is, amely sokkal eredményesebben szállhat szembe a német prémium-gyártókkal, így a Jaguarnak új szerepet kellett találni a cégcsoporton belül. Miután a márka eladásának ötletét elvetették – pedig vásárló akadt volna, több is –, úgy döntöttek, visszatérnek a régi recepthez. A Jaguar a továbbiakban a drága és sportos típusokra koncentrál, így viszonylag kevés autó legyártásával juthat jelentős profithoz.

A megújulás első lépcsője az új XK sportkupé volt, és hamarosan az új XF is megérkezik, felváltva az S-Type-ot. Emellett úgy tudjuk, már dolgoznak az XJ utódján is, de rövid távon aligha futja sokkal többre a Jaguar erejéből, így a közeljövőben evvel a három modellel kell helyt állnia az egyre zsúfoltabb prémium szegmensben.