Megkezdték az új Mazda2 gyártását

2007.05.21. 09:50

Az első új kisautó ma készült el Hirosimában, a Mazda 1-es számú összeszerelő üzemében.


Galéria - kattintson a képre

A gyártásindító ünnepségen Robert J. Graziano, a Mazda ügyvezető alelnöke beszélt: elmondta, hogy ez a gyártó első olyan kisautója, amelynek tervezésénél már valóban figyelembe vették az európai és ázsiai vásárlók igényeit is, és nem csak a japán piac elvárásaiból indultak ki. Ugyanakkor a Mazda2 második generációja gyártási szempontból kevésbé nemzetközi, mint eddig volt. A jelenlegi típus Európába szánt példányait még a Ford gyártja Spanyolországban, de az új modellt az összes nagyobb exportpiacra Japánból szállítják majd, kivéve Kínát, ahol a csillagászati importvámok miatt döntöttek a helyi gyártás mellett.

Bár a Mazda2 ősbemutatóját Európában tartották, és úgy néz ki, kontinensünket tekintik a típus legígéretesebb piacának, a forgalmazást Japánban kezdik meg elsőként, még a nyár folyamán, és csak utána dobják piacra a kisautót Európában, illetve Ázsia többi részén.