Új generációs DSG váltó a Volkswagentől

2007.05.29. 10:10

A Volkswagen hamarosan bemutatja a 2003-ban bevezetett dupla kuplungos DSG váltók új generációját. A rendszer lényege, hogy egy fokozat kiválasztásakor a vezérlés kitalálja, hogy következőnek milyen fokozatot szeretnénk majd kapcsolni, és az épp inaktív kuplungtárcsán előre bekészíti azt. A váltások szupergyorsan történnek, ezért a DSG remek alternatívája a lassú és késlekedő automata váltóknak.
Az új generáció is erre a koncepcióra épül, de az eddigi hat helyett hét fokozattal. Lerövidítették az egyest, ezért lendületesebben lehet majd kilőni álló helyzetből, míg a hetedik fokozatot kifejezetten hosszúra áttételezték a folyamatos tempójú nyugodt haladás érdekében.
A régi DSG-ben a tárcsák olajban tocsogtak, míg az újban az zárt kenési rendszernek köszönhetően hét helyett mindössze 1,7 liter olaj található. A váltónak így kisebb a terhelése működés közben, a súlycsökkenés pedig egyértelműen jó hatású.
Az új DSG első változata maximum 170 lóerős teljesítményt és 250 Nm-es nyomatékot képes elviselni, így az 1,4-es benzines TSI és 1,9-es turbódízel motorokkal használják kezdetben. A későbbiekben minden bizonnyal lesz egy erősebb változata is, mely majd a Seat és Audi modellekben is megjelenik.