A Smart csak holtsúly a Mercedesen

2007.06.13. 12:59

Egy német lap meglepő adatokat közölt a miniautó-márka eddigi eredményeiről.

A Handelsblatt információi szerint a Smart veszteségei már egy kisebb autógyártó piaci értékét is megközelítik. Csak 2003 és 2006 között 3,9 milliárd eurót bukott a Mercedes. Tavaly a német luxusautó-gyártó megdönthette volna saját nyereségrekordját, csaknem 4 milliárd eurót kereshettek volna, de ebből 1,6 milliárdot lenyelt a Smart.

A befektetők nem igazán örülnek a helyzetnek, de a Daimler AG. vezetése még reménykedik, úgy vélik, az idén az új kisautóval már nyereséges lehet a Smart. A lap elemzése szerint azonban túl optimistán ítélik meg a helyzetet. Ha a második generáció valóban sikeresebb lesz, mint az első volt, akkor sem tartják valószínűnek, hogy a Smart egy-két éven belül megszabadulhat a veszteségeitől.