Subaru Impreza GB270: búcsú a WRX-től

2007.07.06. 11:36

Angliában, ahol a Subaru Impreza WRX második szériájának hatalmas a rajongótábora, a helyi forgalmazó kiadott egy utolsó sorozatot a kifutó típusból.


Galéria - kattintson a képre

A GB270-est a Subaru raliautókat fejlesztő Prodrive vette kezelésbe: az eredetiben 230 lóerős, 2,5 literes, négyhengeres boxermotor az átalakítások után 270 lóerő és 420 Nm csúcsnyomaték leadására képes, megközelítve a jóval brutálisabb STI képességeit. A teljesítménynövelés a menetteljesítményeken is meglátszik. 5,9 helyett akár már 5,3 másodperc alatt elérhető vele a 100 km/h-s tempó, 160-ra pedig 13,9 másodperc alatt gyorsulhat. A motortuning mellett ültetőrugókat, 18 hüvelykes felniket, Momo váltógombot és néhány GB270 feliratot kapott az autó, ami átszámítva így nagyjából egymillió forinttal drágább, mint a többi WRX.

Ennek ellenére alighanem nagy kapkodás veszi kezdetét az Impreza WRX fanatikusok között, hiszen összesen 400 példány készül ebből a változatból - 300 szedán és 100 kombi -, és mire ezek az autók elfogynak, az egész típussorozat is elköszön, már csak az új, ötajtós Imprezát lehet majd megrendelni, ebből azonban csak jövőre készül turbómotoros sportváltozat, és az sem a WRX nevet fogja viselni.