Törpeautót fejleszt a McLaren F1 tervezője

2007.07.06. 12:32

Azt hittük, Gordon Murray, a világ egyik legismertebb sportkocsitervezője újabb utcai versenyautón töri a fejét, de tévedtünk.

A T25 munkanéven ismert jármű – Murray 25. új autója – ugyanis egy ultrakönnyű, takarékos és megfizethető kisautó lesz. A tervek szerint az apró, de praktikus jármű a felhasznált korszerű szerkezeti anyagok révén mindössze 400 kilogrammot nyom, de újszerű felépítésének köszönhetően mégis olcsón lehet majd gyártani, és a fenntartási költségei is minimálisak lesznek. Murray szerint a T25-ös ideális választás lehet az első autójukat vásárló fiataloknak, az ingázóknak, valamint azoknak, akik sokat közlekednek városban, sőt, az autókölcsönzők és a nagyflotta-vásárlók számára is vonzó alternatívája lehet a mai kisautóknak.

Sajnos azt egyelőre nem árulták el, hogy az új kisautó mikorra készülhet el, hogy ki és hol gyártaná, vagy hogy hol szeretnék forgalmazni.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.