Az M3-as születésnapját ünnepli a BMW

2007.07.10. 11:50

Egy éve is megvan, hogy az M3-as betöltötte a 20-at, de a bajorok csak most, a negyedik generáció bemutatása alkalmából ünnepeltetik a típust.


Galéria - kattintson a képre

Az M3-as BMW eredetileg versenyautónak készült, az utcai változatot csak a homologizációs szabályoknak köszönhetjük. Az 1986-ban bemutatott első generációval ugyanis a túrakocsi-Európa-bajnokságon és a DTM-ben akartak indulni, így legalább 5000 példányt kellett készíteni belőle. Arra nem számítottak, hogy a 2,3 literes, 195 lóerős négyhengeres motorral felszerelt autó közúti változata is hatalmas siker lesz. A versenyzés még két változatot eredményezett az első szériából: az 1988-as Evo 220 lóerős volt, az 1990-es Sport Evo III 2,5 literes négyhengereséből pedig 240 lóerőt sajtoltak ki a BMW motorsport mérnökei. A versenyváltozatok teljesítménye persze sokkal nagyobb volt, az utolsó változatokat több mint 350 lóerő segítette győzelemhez.


Galéria - kattintson a képre

A közönségsiker nyomán 1992-ben a gömbölyded E36-os sorozatból is elkészült egy M3-as jelzésű kivitel, bár ennek már nem volt sok köze a túrakocsi-bajnokságban indított változathoz. Ezt már utcai sportkocsinak építették, 3 literes, 286 lóerős, hathengeres motorral, és bár készült egy 350 darabos, versenyekre szánt M3 GT sorozat 295 lovas motorral, ezzel már hosszú távú sportkocsi-versenyeken indultak. 1996-től aztán az utcai változat is erősebb lett, 3,2 literes, 321 lovas motort kapott. A második generációból már több mint 71 ezer talált gazdára 2000-ig.


Galéria - kattintson a képre

A harmadik generáció az E46-os 3-as sorozaton alapult, és az ezredfordulón került piacra. A motor a régi 3,2 literes hathengeres 343 lóerős változata volt. Ebbe a változatba került elsőként V8-as motor: 2002-ben adták ki az igen ritka, 350 lóerős M3 GTR-t, amelyet megint csak sportkocsiversenyeken vetettek be világszerte. Ugyanakkor 2003-ban elkészült a hathengeres még sportosabb változata, az M3 CSL is, 360 lóerős motorral és 110 kilogrammal könnyebb karosszériával. A súlycsökkentés rá is fért az autóra, hiszen ekkor az alapkivitelű M3-as bő másfél tonnás túrasportkocsi volt, nem az a könnyed utcai versenygép, mint egykor.


Galéria - kattintson a képre

A negyedik generációs M3-as még erősebb, de még kövérebb lett. A hengerek száma immár az alapváltozatnál is nyolc, a teljesítmény 420 lóerőre nőtt, de az autó tömege már megközelíti az 1,6 tonnát. Az új modell közönsége sem ugyanaz már; rég nem hétvégi hobbiversenyzők vásárolják az M3-ast, sokkal inkább gazdag aranyifjak autója, akiknek valamiért nem tetszik a Porsche 911-es. Az egykori M3-as-vásárlók manapság inkább 320Si -t hajtanak, vagy várják a 135i kupét, hiszen az egykori M3-as lelke ezekben az autókban él tovább.