Audi A8: észrevétlen felújítás

2007.08.07. 13:01

Sok apró módosítást hajtottak végre az Audi luxusmodelljén, de az összkép alig változott.


Galéria - kattintson a képre

A képeket látva inkább érezzük, mint látjuk a megújulás nyomait: az orr-rész arányain változtattak egy keveset – a lámpák látszatra keskenyebbek, az óriási hűtőmaszk pedig egy lehelletnyivel szélesebb lett – anélkül, hogy a stíluselemeken változtattak volna. Emellett kicserélték a külső visszapillantó tükröket, a hátsó lámpákban immár LED-ek világítanak, és lecserélték az alufelniket is.


Galéria - kattintson a képre

A lemezek alatt is ugyanez az óvatos módosítgatás a jellemző. A légrugós futómű vezérlését áthangolták, a kormánymű áttételét közvetlenebbre cserélték és hatékonyabb zajcsillapító elemeket építettek be. Emellett az elektronikus rendszereket is aktualizálták: az A8-asba ezen túl sávelhagyásra figyelmeztető rendszer, és a holttereket figyelő szerkezet is kerülhet, de a fedézeti számítógép programján is javítottak egy keveset.


Galéria - kattintson a képre

Az egyik leglényegesebb újdonság a motorpaletta legújabb tagja, amelyet a legolcsóbb A8-asokba szánnak: a 2,8 literes, közvetlen befecskendezéses benzines V6-os 210 lóerejével és 280 Nm-es csúcsnyomatékával gyengének épp nem nevezhető, de az Audi inkább tisztságát és takarékosságát hangsúlyozza. A motor vegyes fogyasztása 8,3 liter 100 kilométeren, és átlagosan 199 gramm szén-dioxidot ereget a levegőbe kilométerenként, ami ebben a kategóriában igen jó értéknek számít. Emellett egész dinamikusan mozgatja a luxusautó alumínium karosszériáját: a 100 km/h-s sebességet 8 másodperc alatt érheti el az A8 2.8 FSI, és akár 238 km/h-val is száguldhat.

A felújított A8-as szeptember harmadik hetében mutatkozik be a Frankfurti Autószalonon.