Álruhás Mercedes szupersportkocsi?

2007.08.09. 13:44

Kaliforniában kapták lencsevégre a képen látható prototípust. Az autó ugyan leginkább egy alaposan átdolgozott Dodge Viperre emlékeztet, de állítólag a Mercedes egyik új szupersportkocsijának mechanikáját rejti.

A karosszéria-elemek ugyan nem árulnak el sokat a leendő utcai versenygépről, de az arányai így is sokatmondóak. A Mercedes új partnere, a HWA láthatóan megtartja az SLR jellegzetes arányait. A motorház elképesztően hosszú, majdnem az autó felét kiteszi, míg a rövidke, kétszemélyes utastér egészen hátulra kerül. Ezzel a megoldással csaknem olyan kedvező súlyelosztást érhetnek el, mintha az autó középmotoros volna, igaz, ennek a megoldásnak az autó kivételes hossza az ára.

Az autó azonosításával kapcsolatban még vannak viták a szaksajtón belül is: egyesek szerint a korábbi pletykákból ismert SLC-t próbálgatják a száraz és forró viszonyok között, mások viszont azt mondják, voltaképp már az SLR utódján dolgozik a HWA mérnökcsapata. Persze az sem kizárható, hogy mindenki téved, és igazából nem is egy Mercedes, hanem a következő Dodge Viper prototípusa látható a képen.