Ötcsillagos eredmények az EuroNCAP törésteszten

2007.08.29. 16:37

Három autót vizsgált augusztusban az autók biztonságát minősítő szervezet a Renault Twingón kívül. A francia kiskocsin kívül az összes vizsgált modell, így az új Fiat 500-as, a Kia Cee'd és a Peugeot 308-as is öt csillagos, azaz kiváló eredménnyel végzett a teszteken.

A legmeglepőbb a Fiat 500-as kiváló szereplése. A kisautók között még ma is ritka az öt csillagos eredmény, nem is beszélve a korábbi Fiatokról: az 500-assal azonos padlólemezre épülő Panda három, a Seicento másfél csillagot kapott az EuroNCAP-tól korábban. Az 500-as azonban szinte hibátlan eredményt produkált, sőt, a kisautóban a gyermekek is viszonylagos biztonságban érezhetik magukat: ebben a számban az olasz kiskocsi ugyan csak három csillagot kapott az ötből, de ezzel meg is felel saját kategóriája átlagának.

A Kia Cee'd is megkapta az öt csillagot, bár egy kicsivel gyengébben szerepelt a frontális ütközési teszten, mint a másik két típus. Ugyanakkor látszik, hogy a koreai tervezők családi autónak szánták a típust: a gyermekek védelmére négy csillagot kapott a típus, ami a jelenlegi mezőnyben kiváló eredménynek számít, hiszen eddig még egyetlen hasonló méretű jármű sem kapta meg az elméletileg kiosztható öt csillagot.

A Peugeot 308-as hasonló eredménnyel végzett, mint koreai konkurense: öt csillagos törésteszttel, és négy csillagos gyermekvédelmi minősítéssel. Egyetlen területen múlta felül a többi vizsgált típust: valamivel kisebb kárt tesz egy elgázolt gyalogosban. Míg a többi típus négyből két csillagot szerzett a gázolásos teszteken, addig a Peugeot újdonsága három csillagot kapott.