Nyilvánosan tesztelték a Corvette ZR1-est

2007.10.20. 10:55

Tegnap délután, az Laguna Secában tartott hosszú távú ALMS verseny előtti edzőfutamok egyik szünetében közönség előtt száguldott a legerősebb Corvette prototípusa.

A korábbi próbapéldányok kék festése miatt Blue Devilként, azaz kék ördögként is emlegetett kivitel ezúttal sárga köntösben mutatkozott. Csak a szokásostól eltérő motorháztető-formát, illetve az első kerekek mögötti nyílásokat igyekeztek fekete ragasztócsíkokkal takargatni. Az új ZR1-esről ennek ellenére továbbra is csak annyit tudunk, amennyi a pletykákból kiderül: valószínűleg az új, 6,2 literes V8-as kompresszoros változatát kapja meg, amely legalább 650 lóerős lesz, szemben a jelenegi csúcsváltozattal, a Z06-ossal, amelynek hétliteres, 512 lóerős szívómotorja van.

A már-már nyilvános szereplés persze nem véletlen: a hivatalos bemutató állítólag 2008 első napjaiban lesz a Detroit Motor Show keretei közt.