Kombi Toyota Prius 2011-re

2007.10.30. 12:33

Úgy néz ki, a Toyota valóban praktikusabbá próbálja tenni hibrid modell-választékát, hogy még több vásárló számára jelentsen vonzó alternatívát a hagyományos, benzinmotoros modellekkel szemben.

A legújabb hírek szerint a Prius harmadik generációjának alapjaira egy praktikus kombit is épít a japán gyártó, amely személyautóként és haszonjárműként is elérhető lesz. A Toyotánál ugyanis a céges piacot is megcélozták: szeretnék, ha azok a cégek is felfigyelnének a hibrid hajtás előnyeire, amelyek városi fuvarozással foglalkoznak. A gyorsposta-szolgálatok, csomag- vagy ételszállító cégek, illetve olyan üzletláncok, amelyek nagyobb mennyiségben kénytelenek a városokban árut teríteni, a Toyota szerint jelentős megtakarítást érhetnének el, ha hibrid modelleket használnának, de a Prius túl kicsi erre a célra.

A következő, 2009-ben bemutatkozó Prius azonban eleve nagyobb lesz – főként széltében –, mint a jelenlegi, mivel elsősorban Észak-Amerikában reklamálja sok vásárló, hogy a hátsó ülésen igen kényelmetlenül fér csak el három felnőtt. A nagyobb alapterületű padlólemezre pedig viszonylag könnyű lesz egy igazán tágas doboz-felépítményt felhúzni, amellyel a nagyobb családok, és a szállítócégek is elégedettek lehetnek.