Roush Mustang P51A: utcai vadászgép

2007.11.02. 08:18

Az amerikai tuningcég a legendás vadászrepülő emlékére készítette el saját SEMA tanulmányát.

A North American P51 Mustangra persze inkább csak ezüst-fekete fényezésében, és nevében emlékeztet az átdolgozott Ford kupé, de a tervezők igyekeztek valamicskét visszaadni a repülőgép fölényes teljesítményéből. Az egykori P51-esek Packard-Merlin motorjai által leadott jó 1500 lóerő a földön persze életveszélyes lenne, és a Ford 4,6 literes V8-asából 510 lóerőt sem volt egyszerű kihozni. Szinte csak a blokk maradt érintetlen. A dugattyúkat, hajtókarokat és a főtengelyt is kicserélték, hogy elviselje a kompresszoros feltöltés okozta nagyobb igénybevételt. Természetesen az autó többi rendszerét is át kellett alakítani, hogy a bő másféleszer teljesítmény mellett is biztonsággal vezethető maradjon, így a Mustang megkapta a Roush legkeményebb sportfutóművét, az eredetik helyére pedig 14 hüvelykes, kétrészes, belső hűtésű féktárcsák kerültek.

A Roush P51A-ból a legtöbb, a SEMA Show-n bemutatott csodajárgánnyal ellentétben nem csupán ez az egy darab készül, a tuningcég egy 100 darabos sorozat legyártását tervezi.