A Ford megtartja a Volvót

2007.11.09. 14:04

A Jaguarral és a Land Roverrel ellentétben svéd márkájától nem szeretne megszabadulni az amerikai vállalatóriás, inkább megpróbálja még sikeresebbé tenni.

A Ford vezérigazgatója elmondta, hogy végeztek a Volvo stratégiai vizsgálatával. "A Volvo eladása nem szerepel a terveink közt. Inkább a márka költségeinek csökkentésére, és piaci pozícióinak megerősítésére koncentrálunk" - nyilatkozta Alan Mulally. A döntés annak ellenére is várható volt, hogy a Volvo a 2007 harmadik negyedévében némi veszteséget termelt, a Ford számára ugyanis nemcsak pénzügyi szempontból fontos svéd leányvállalata, hanem fejlesztési partnerként is. Göteborgban, a Volvónál működik a világ egyik legkorszerűbb biztonsági fejlesztőközpontja, amely manapság az új Ford modellek tervezésében is részt vesz. Ezenkívül a Ford számos típusában Volvo motorokat használ, míg a svéd típusok egy része a Ford egységes platformjaira épül, amelyeket az amerikai gyártó nem szeretne idegen kézbe juttatni.

A Fordnak emellett szüksége van egy jól csengő névre is, hogy versenyben maradhasson a prémium szegmensben, és a Jaguar, illetve a Land Rover eladása után a Volvo marad az egyetlen márkája, amely alkalmas erre a célra.