Chrysler terepjárók hibrid hajtással

2007.11.15. 13:43

Hosszas halogatás után a legkisebb detroiti gyártó is piacra dobja saját benzin-elektromos típusait. A Dodge Durango HEMI Hybrid és a Chrysler Aspen HEMI Hybrid a General Motorsszal, a Mercedesszel és a BMW-vel közösen kifejlesztett Two-Mode hibrid rendszert használja, méghozzá az 5,7 literes HEMI V8-assal kiegészítve.


A nagy V8-ast is úgy alakították át, hogy kevesebbet fogyasszon, hiszen részterhelésnél az elektronika négy hengert lekapcsol a nyolcból, az elektromos kiegészítő hajtással pedig még takarékosabbak lehetnek a nagydarab SUV-ok. A 340 lóerős motort egy 87 lóerős villanymotor egészíti ki, a rendszer maximális összteljesítménye pedig 385 lóerő, azaz a Durango és az Aspen valószínűleg gyorsabb is lesz, mint csak benzinmotorral.

Sajnos a pontos adatokat egyelőre nem ismerjük: hivatalosan annyit közöltek csak, hogy mérföld/gallonban mérve az átlagfogyasztás 25, a városi fogyasztás pedig 40%-kal javul, ami számításaink szerint kb. 10,5 literes vegyes és 12,8 literes városi fogyasztást jelent. Nem rossz, ha azt nézzük, hogy 2,2 tonnás szörnyetegekről van szó.

A két típust sorozatgyártmánynak szánják a Chryslernél, bár a két Los Angelesben kiállított autó még csak egy-egy prototípus. A sorozatgyártás beindítására még nagyjából egy évet várni kell, azaz 2008 vége felé jelenik meg a két óriás-hibrid az amerikai Chrysler kereskedésekben.