Három új Audi TT változat a láthatáron

2007.12.06. 14:56

A legfrissebb pletykák szerint 2010-ig évente mutatkozhat be egy-egy újabb kivitel az Auto Magyarországon készülő apró sportkocsijából.


Úgy hallani, az elsőt, a TT-S-t már jövő márciusban leleplezik, bár ettől a kiviteltől nem várhatunk semmi rendkívüli újítást. Az Audi S3-as kétliteres turbómotorjának továbbfejlesztett, 270 lóerős változatát kapja meg, összkerékhajtással és hatsebességes manuális vagy S-Tronic váltóval kombinálva. A TT-S valamivel sportosabbra hangolt futóművet kap, mint a jelenlegi, V6-os csúcsmodell, és kedvezőbb súlyelosztása révén is kellemesebb lesz vezetni. Ennek a változatnak az érkezése már biztosnak tekinthető, mivel a neve szerepel egy, a napokban kiszivárgott, Audi-kereskedőknek szóló belső dokumentumban. A típus forgalmazását várhatóan 2008 második felében kezdik meg.

A második új típusváltozat, a dízelmotoros TT TDI szintén tesztelés alatt áll már, de ezzel valószínűleg csak bő egy évvel a TT-S után, valamikor 2009 vége felé találkozhatunk. A pletykák a kétliteres, közös nyomócsöves Volkswagen dízelmotor egy minden eddiginél erősebb, bő 200 lóerős változatáról szólnak, amely hét literes átlagfogyasztást, és 150 g/km-es szén-dioxid-kibocsátást ígér. Ezzel a motorral a becslések szerint 6,5 másodperc körül gyorsulhatna az autó 100 km/h-ra, azaz hasonlóan dinamikus volna, mint a jelenlegi alapmodell.


A harmadik TT-ről, az RS néven emlegetett brutális csúcsváltozatról egyelőre elég ellentmondásos híreket kapunk. Az egyes hírforrások csak abban egyeznek meg, hogy a teljesítménye 300 lóerő felett lesz, és valamilyen nagyobb turbómotor hajtja majd. Egyesek szerint egy 2,5 literes öthengerest fejleszt az Audi, mások úgy tudják, egy 2,3 literes kis hengerszögű V6-os kerül a TT-RS-be. Annyi azonban biztos, hogy ekkora teljesítményhez már kötelező az összkerékhajtás, és az autó biztosan képes lesz 5,5 másodperc alatt elérni a 100 km/h-s sebességet.

A TT kínálat viszonylag lassú bővítése lehet jól átgondolt üzleti stratégia is, hiszen így folyamatosan fenntarthatják az érdeklődést a típus iránt, de mi inkább arra tippleünk, hogy az Audi mérnökeinek túlterheltsége húzódik meg a háttérben. A következő három évben ugyanis tucatnyi új vagy felújított típus bemutatását tervezi a cég, így nyilván még a korábbinál is kevesebb idő marad a modellciklusuk első felében járó típusok alakítgatására.