Megérkeztek a végső ajánlatok a Jaguarra

2007.12.07. 13:18

Indiai sajtóhírek szerint három értékelhető ajánlat érkezett a Ford maradék brit érdekeltségeire.

A korábbi hírekben is szereplő két indiai autógyártó, a Tata Motors, valamint a Mahindra & Mahinda, illetve egy pénzügyi befektető cég, a One Equity Partners. A felajánlott összegekről egyelőre csak becsléseket ismerünk, és ezekből is több létezik. Egyes forrásokban 1,5 és 2 milliárd dollár közti összegekről esik szó, míg mások 1,7 és 2,2 milliárd dollár közé teszik az ajánlatok értékét. A Ford vezetése korábban azt ígérte, hogy legkésőbb a jövő év első hónapjáig meghozzák a döntést, és megkezdik a Jaguar és a Land Rover átadását az új tulajdonosnak, a legújabb pletykák szerint azonban már a jövő hét végére kiderülhet, hogy ki vásárolhatja meg a két brit márkát.

Korábban úgy tűnt, hogy a Tata lehet a legesélyesebb jelölt, hiszen India legnagyobb iparvállalata megfelelő anyagi háttérrel rendelkezik a Jaguar és a Land Rover fejlesztésének folytatásához, és a Jaguar munkásait tömörítő szakszervezet is támogatásáról biztosította a céget.