Európa lehet a legnagyobb autópiac

2007.12.10. 11:53

Kontinensünkön több autó fogyhat 2007-ben, mint az Egyesült Államokban, legalábbis az október végéig eladott autók száma alapján. Az összehasonlítás persze nem teljesen korrekt, hiszen egyetlen ország eladásait hasonlítja össze egy egész kontinensével, de a terület és a népesség alapján jól összemérhető a két piac.

2007 első tíz hónapjában még az USA vezetett, de csupán szűk 11 ezer autóval, miközben mindkét területen több mint 13 millió járművet adtak el ez idő alatt. Tavaly év végén még 740 ezer autó volt a differencia a két piac között, azaz drasztikusan csökkent a különbség, és ha a jelenlegi tendenciák kitartanak az utolsó két hónapban is, akkor Európában több lesz a 2007-es évjáratú autó, mint az Egyesült Államokban. A sorrend megváltozása részben a közép- és kelet-európai országokban tapasztalható keresletnövekedésnek köszönhető, részben pedig az amerikai üzemanyagárak jelentős növekedésének, amely miatt sokan elálltak autóvásárlási szándékuktól.

Tavaly az USA területén 15 599 970 autót adtak el. Elemzők szerint az idén Európában akár több mint 16 millió új autó is elkelhet.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.