Skoda Superb: az első gyári fotó

2007.12.11. 11:21

Korábban már megmutatták a gyáriak a Skoda nagykocsi második generációjának elmaszkírozott tesztpéldányait , most azonban egy sötét beetető fotót is közöltek a típusról, amelyen jól látható az új Superb orrkialakítása. Ettől persze nem leszünk sokkal okosabbak, hiszen a Skoda itt is a Fabián és a Roomsteren látott egyen-orrkialakítás egy változatát alkalmazza. Egyedül az első fényszórók számíthatnak újdonságnak, bár más gyártóknál már találkozattunk hasonló, kívül viszonylag magas, majd befelé hirtelen elkeskenyedő formával. Sajnos pont a lényeg, a tető és a far kialakítása egyáltalán nem látszik a képen, de úgy tűnik, a bemutatóra már nem kell túl sokat várnunk. A képpel együtt érkezett az információ: 2008 márciusában, a Genfi Autószalonon már kiállítják a Superbet.