Praktiko GT: filléres arab népautó

2008.01.08. 11:38

Az arab országokban gyakorlatilag nem létezik önálló autógyártás, de ha a dubai székhelyű Tiger Kub tervei valóra válnak, akkor rövidesen változik a helyzet.

A vadonatúj vállalkozás ugyanis egy pici és olcsó, de célszerű kisautó gyártását szeretné megkezdeni, amelyet elsősorban exportra szánnak. A Praktiko GT nevű jármű nagyjából akkora, mint egy Smart ForTwo, bár a fotó tanúsága szerint sokkal esetlenebb külsejű. A leendő vásárlókat azonban a formaterv érdekli a legkevésbé: a miniautót olyan piacokra - Indiába, Pakisztánba, és Afrika szegényebb országaiba - szánják, ahol csak az ár és a használhatóság számít. A Tiger Kub egyelőre nagyon kevés adatot közölt a kiskocsiról, és azok is túlzottan optimistának tűnnek. A kiskocsi végsebessége a cég szerint 160 km/h lenne, de akár 2,5 liter üzemanyaggal is elmenne 100 kilométert.

Egyelőre nehéz eldönteni, hogy érdemes-e komolyan venni az arab cég terveit, bár ha valahol, hát Dubaiban biztosan akadnak gazdag befektetők, akik támogathatják a projekt megvalósulását.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.