Mégis lesz Még Újabb VW Bogár

2008.02.07. 13:47

A New Beetle már nem is igazán új: a napokban ünnepelte tizedik születésnapját, és egyben a egymilliomodik példány elkészültét.

Ebből az alkalomból került szóba a típus utódlásának lehetősége. Maga Martin Winterkorn, a Volkswagen-csoport vezérigazgatója erősítette meg, hogy már dolgoznak az utódon, amely valószínűleg ugyanott, a mexikói Pruebában készül majd, mint az első generáció. Korábban úgy nézett ki, hogy a kezdeti lelkesedés elmúltával visszaeső kereslet miatt a VW nem újítja fel a típust, és csak addig tartja gyártásban, ameddig nyereséget hoz, és változtatások nélkül megfelel minden szabványnak. Az eladások azonban stabilizálódtak, és időközben a cég vezetése is kicserélődött, így újra van jövője a Bogárnak.

Egyelőre nem tudni, hogy marad-e a jelenlegi koncepció, azaz a következő Bogár is Golf alapokra épül-e, vagy esetleg az új, hátsókerék-hajtású kisautó-padlólemezt használják fel a következő generáció alapjául. Ez utóbbi megoldás igazán stílusos lenne, bár a kéthengeres motoroknak nem biztos, hogy a legtöbb Beetle-t fogyasztó amerikai vásárlók is örülnének.