Megszakadtak a BMW-Mercedes tárgyalások

2008.03.10. 16:12

Német lapértesülések szerint eredmények nélkül zárultak a két német luxusautó-gyártó együttműködési tárgyalásai.

Korábban úgy tűnt, a Mercedes és a BMW együtt megoldhat olyan problémákat, amelyekkel magányosan évek óta kínlódnak, mondhatni kevés eredménnyel. A Mercedesnek az A és B osztály következő generációjához volna szüksége korszerű, és lehetőleg olcsó padlólemezre és motorokra, míg a BMW a Mini motorjainak fejlesztéséhez és gyártásához keres partnert. Mindkét cég megpróbálkozott olyan tömeggyártók bevonásával, mint a PSA vagy a Fiat, de eddig úgy néz ki, jó megoldás még nem született egyikük számára is. A közös munka elméletben segíthetett volna, hiszen az A és B osztály, illetve a Mini együtt már olyan nagy tömegben készül, hogy megéri hozzájuk új alkatrészeket és főegységeket fejleszteni, de úgy néz ki, képtelen volt megegyezni egymással a két régi rivális.

A problémákra persze megoldást kell találni, és születtek is újabb javaslatok. A BMW egyszerűen bárkinek eladná a Mini motorjait - konkrétan az Opel neve merült fel -, a Mercedes pedig a kis méretű típusok gyártásának átköltöztetését fontolgatja. Úgy néz ki, Romániában építhetnek vadonatúj üzemet az elsőkerék-hajtású típusok számára.