X3: virtuális álomautó Mazda alapokon

2008.03.11. 12:50

Olyan, mintha tényleg létezne, pedig egyelőre csupán egy megvalósításra váró terv a formás sportkocsi.

Az X3 Concept egy Reuben Zammit nevű formatervező munkája, és egyelőre csupán ezen a számítógéppel generált képen csodálható meg, de egyáltalán nem lehetetlen, hogy kézzelfogható példányok is készülnek belőle. Zammit ugyanis igyekezett minél több részletet megtartani a legutolsó Mazda RX-7-esből, amelyre szándéka szerint a valódi példányokat építenék: a tengelytáv és a szélesség ugyanakkora, mint a japán sportkocsié, sőt, még a szélvédő is ugyanolyan a terven, mint a valódi RX-7-eseken. A legtöbb belső főegységet, így a váltót, a futóművet, a kormányszerkezetet és a fékeket is egy az egyben vehetnék át, bár a tervező szerint az autóba leginkább egy 3 tárcsás, 700 lóerős, turbós Wankel-motor illene, így a legtöbb alkatrészt alighanem nagyobb teherbírásúra kellene cserélni.

Sajnos egyelőre nem tudni, hogy a merész tervekből megvalósulhat-e valami, vagy az X3 is csak szép álom marad, de egy ilyen sportkocsi megvalósításáért érdemes küzdeni.