Hyundai: önálló luxusmárka 2010-re

2008.03.18. 12:35

A koreai vállalat egyik vezetőjétől származó információk szerint két év múlva, Kínában kezdik el bevezetni az új márkanevet, amelyet a Hyundai luxusmodelljei viselnek majd.

A cég értékesítési igazgatója, Young-Key Koo világosan beszélt: azt a sémát követik, amelyet a Toyota a Lexus, a Nissan pedig az Infiniti márka megalapításával. A magyarázat egyszerű. Mivel a Hyundai márkajelzés olcsó kisautókon is megjelenik, ezért nincs igazán komoly presztízse, ami megnehezíti a luxusmodellek eladását, amelyekből pedig egyre több lesz a Hyundai kínálatában. A Genesis - amely Dél-Koreában már most sem viseli a Hyundai jelvényt - csak az első fecske, hamarosan érkezik az új, hátsókerék-hajtású kupé, később pedig egy, a Genesisnél is nagyobb szedánt is lelepleznek majd, amely már a 7-es BMW-vel és a Mercedes S osztállyal versenghet a legmódosabb vásárlók kegyeiért. Koo szerint a luxusmárka bevezetése után folyamatosan bővítik majd a kínálatot, évente egy vagy két prémium-típussal, így a következő évtized közepére legalább olyan széles modellpalettát alakíthatnak ki, mint a Lexusé vagy az Infinitié.

Sajnos azt egyelőre nem tudni, hogy az új márkanév mely piacokon bukkanhat fel Kínán kívül, de a koreaiak terjeszkedési kedvét ismerve feltételezhető, hogy előbb-utóbb Észak-Amerikába és Európába is követik a japán konkurenciát.