2009-ben érkezik az első hibrid Hyundai

2008.03.31. 10:01

Évek óta ígérgetik a koreaiak az első szériagyártású hibrid típust, de eddig csak néhány prototípust láthattunk, szériagyártású típust nem.

A napokban azonban maga a Hyundai-csoport elnöke, Chung Mong Koo jelentette be, hogy egy év múlva elkezdik az első hibrid típusuk gyártását, 2012-re pedig elkészülnek a cég első villanyautóival is. A tervek szerint jövőre az Elantra LPI Hybrid nevű típust kezdik gyártani, amelybe gázhajtású motor kerül, ugyanennek az autónak a benzin-elektromos kivitelét pedig 2010-ben kezdik forgalmazni.

Az Elantrát jelenleg nem forgalmazzák Európában - helyette vezették be nemrég az i30-ast -, így valószínű, hogy az első hibrid hajtású Hyundai modellek sem lesznek elérhetőek mifelénk.